Jótető blog

Megoldások pincétől a padlásig
2020. november 25.

Egy sokoldalú lakótárs: a lapostető

Ha előkerülnek gyerekkori rajzaink az álomházunkról, valószínűleg egy klasszikus, téglavörös tetőcseréppel fedett épület köszön vissza ránk az alkotásokról. Később azonban, ahogy a krétarajzok egy szakember segítségével tervrajzokká válnak, lehet, hogy jövendőbeli otthonunk kevésbé klasszikus formában ölt testet, például egy lapostető kialakításával.  

Míg 20-30 évvel ezelőtt csak ipari csarnokok és társasházak készültek lapostetővel, ma már divatos családi házakon is megjelenik, akár zöldtetőként, akár magastetős megoldásokkal kombinálva is. Ha tervezés, építkezés előtt állsz és nem tudsz dönteni, vajon a gyerekkorodban megálmodott házat válaszd vagy valamilyen más elképzelést valósíts meg, ez a blogposzt neked szól, hiszen összegyűjtöttük a legfontosabbakat a lapostetőkről. 

Ahhoz, hogy dönteni tudj, vajon melyik tetőtípus alkalmas számodra, gondold át, hogy mire fogod a tetőt használniPéldául, ha családi ház esetében nem hasznosított lapostetőről beszélünk – tehát olyan tetők alakítanak ki a szakemberek, amelyekre nem kerül zöldfelület vagy tetőterasz –abban az esetben egy fafödémes magastető kialakítása kedvezőbb választás lehet.  

Érdemes mérlegelni azt is, hogy az adott környezetbe beleillik-e, ha a területen, ahol élsz, vannak építészeti hagyományok, szabályozások, követi-e őket az elképzelés.  

Tulajdonosként ma már rengeteg forrásból tájékozódhatsz, így például a BMI Villas alkalmazástechnikai útmutatója is elérhető bárki számára, de a csomóponti és rétegrendi rajzok között nem könnyű laikusként eligazodni, így a végső döntés meghozásában egy szakemberrel való konzultáció elengedhetetlen.  

Nagyító alatt a lapostetők

A lapostetők alatt azokat a tetőket értjük, amelyek lejtése nem haladja meg a 4°-ot, azaz kb. 7%-ot. lapostetőszigetelés az épületet felülről érő hatások ellen védő szigetelő rétegek összessége, ami tartalmazza a csapadékvíz elleni szigetelést és az épület funkciójának függvényében hőszigetelést is, valamint az ezekhez szükséges kiegészítő rétegeket (pl. elválasztó rétegek, lejtésképzés, párazáró réteg). A csapadékvíz elleni szigetelés feladata, hogy védje az épületet a csapadéktól és annak hatásaitól.  

A lapostetők között megkülönböztetünk nem járható, illetve járható tetőt, más néven hasznosított lapostetőt. A hasznosított lapostető fajtái a gyalogos forgalomra szánt tető (például ilyen terasztető), járműforgalomra méretezett tető (például parkolótető), valamint növényzettel telepített tető (zöldtető).   

A lapostetők modifikált lemezzel való fedésével hosszú élettartam érhető el, amit tulajdonosként az olyan karbantartási munkák elvégzésével őrizhetsz meg mint az aknák, összefolyók megtisztítása a falevelektől és egyéb szennyeződésektől, a tetőn lévő hó eltakarítása 5 cm-ig (15 cm hótakaró felett a felső 10 cm eltávolítása) vagy a csőáttörések, vezetékek áttörésének, tömítések meglétének ellenőrzése.

Jótető blog tipp: A tető fölé emelkedő fák terméseinek eltávolításáról se feledkezzünk el! Például a lehulló diókat, a szarkák csőrükkel a vízszigetelésen törhetik fel, amely során kilyukaszthatják a tetőt. 

Tudod, hogy mennyi mindennek kell ellenállnia egy lapostető csapadékvíz elleni szigetelésének? 

A tető felületét érő csapadéknak, lecsapódó párának, esőnek, csapó esőnek, olvadékvíznek, hónak, zúzmarának és jégnek. 

Napsugárzásnak: A tetőn előforduló legmagasabb hőmérséklet meghaladhatja a 80 °C értéket. 

Szélhatásnak: a tetőszigetelést a szélszívásból adódóan jelentős erőhatás éri. 

Mechanikai hatásoknak: például a természeti környezettel, időjárással összefüggő hatásoknak (pl.: jég mozgása és feszítő hatása), a karbantartás és a hasznosítás során fellépő terheléseknek, rendeltetésszerű igénybevételnek és egyéb károsító hatásoknak. 

A légköri szennyeződésből a csapadék által kioldott vegyi anyagoknak. 

Az épületek tartószerkezeteinek és a tetőszigetelés rétegeinek eltérő mozgásainak (pl. alakváltozások, hőmozgások), melyek a szigetelésre is átadódnak, közvetlen vagy közvetett mechanikai hatásként jelentkeznek. 

Jótető blog terméktipp:SPEED SYNTAN® technológiával készülő bitumenes lemezek – mint például a Construma-díjas TERMIK TOP 5 Speed SYNTAN® SBS – alsó felületén található különleges therm sávok hosszú távon, a lemez teljes élettartamára biztosítják a pára- és gőznyomás-kiegyenlítést, illetve a mikroventillációt a teljes vízszigetelés alatt. 

Privát oázis a fejed felett

bmi_villas_laposteto_tetoterasz_zoldteto.jpg

Ha kicsi a telek, ha kevés a zöldfelület, érdemes lapostetővel, járható terasztetővel vagy zöldtetővel tervezni a házat, ha az az adott szabályoknak és követelményeknek megfelel” - tanácsolja Bubelényi Gergő, a BMI Villas termékmenedzsere. 

A zöldtetők esetében két fő típust különböztetünk meg: a vékony (5–15 cm magasságú) talajréteggel ellátott, kisméretű növényzettel telepített extenzív zöldtetőt, amely minimális gondozást igényel, és a vastag (min. 30 cm) földréteggel kialakított, akár fás szárú növényzettel betelepíthető intenzív zöldtetőt. Ide tartoznak a hegyoldalba beépített, növekvő vastagságú földréteggel ellátott építmények (pincék, támfalgarázsok) szigetelései is.  

A két fő típus közé sorolható a félintenzív zöldtető, amely az extenzív zöldtetőnél vastagabb (általában 15–30 cm vastagságú) talajréteget tartalmaz, annak érdekében, hogy a telepített kisméretű növényzet gyökerének több hely legyen, és a talaj több tápanyagot és nedvességet tartalmazzon. Zöldtetők esetén a szigetelés legfelső rétegét gyökérálló bitumenes lemezből kell kialakítani.  

Mohák, varjúháj, zsálya, sásliliom… Mi minden kerülhet még a zöldtetőkre? Növényhatározónk megmondja! 

Jótető blog terméktipp: A szakértő a BMI Villas gyökérálló lemezeit ajánlja zöldtetők szigeteléséhez. Keresd a  GRAVIFLEX 4,2 Speed Profile® SBS, a GRAVIFLEX 5,2 Speed Profile® SBS, Villaverde WS-I-5S FLL gyökérállósági minősítéssel és a Villaverde WS-I FLL gyökérállósági minősítéssel rendelkező termékeket BMI Villas termékkatalógusában. 

Csak a tető lapos, a hangulat rajta nem!

Grillezéskanapék, jacuzzi a ház tetején – jól hangzik? A lapostetők a terasztetők kialakítására is alkalmasak, azonban a teherbírástvízelvezetést és lejtést minden esetben figyelembe kell vennünk, mikor lapostetőnkből tetőteraszt varázsolunk.  

A teherbírás statikai ellenőrzése minden esetben kiemelten fontos, mivel a terasz saját súlyán kívül egyéb, számottevő súllyal rendelkező elemek is kerülhetnek a tetőre. A csapadékvíz elvezetését a tetőösszefolyóknak a tetőterasz kialakítása után is biztosítania kell. A lejtés mértékét pedig azért kell számba venni, mert a csapadék eltávozásához szükség van legalább 2,0-2,5%-os lejtésre (a pontos érték a tető rétegrendjétől függ), de a járófelületen már a 1,5%-os lejtés is elegendő a víz elvezetéséhez. Éppen ezért a lejtés megfelelő mértékének megállapításához is kérjük szakember segítségét! 

Lapos legyen vagy magas?

Ha kis hajlású, már-már extrém alacsony hajlásszögre vágysz, de mégis cserépfedésben gondolkodsz, akkor a BMI Bramac Construma-díjas 7 fokos tetőrendszere az ideális választás. A 15 foknál kisebb tetőhajlásszögre kialakított, és akár 7 fokos hajlásszögtől alkalmazható tetőcserepeknek kiemelkedően jó vízzáróképességük, illetve precízen kialakított esőlabirintusuk van. Előnyük, hogy a modern építészeti formák és a letisztult, minimalista dizájn a betoncserepek tartósságával, megbízhatóságával érhető el. 

Ha kíváncsi vagy a 7 fokos titokra, kattints blogposztunkra! 

Kivitelező vagy? Töltsd le kiadványunkat!

Töltsd le legújabb, lapostetők szigeteléséhez és csapadékvíz elleni védelemhez segítséget nyújtó alkalmazástechnikai útmutatónkat a csomóponti és rétegrend rajzokkal! 

A feliratkozásod nem sikerült. Kérlek, próbáld meg újra.
Sikeresen feliratkoztál, köszönjük!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

És ne maradj le legújabb híreinkről, akcióinkról!

Elfogadom a hírlevelekre vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat és hozzájárulok, hogy a BMI e-mailt küldjön nekem a legújabb akciókról, kedvezményekről, hírekről.

süti beállítások módosítása