Jótető blog

Megoldások pincétől a padlásig
2020. június 16.

Napozóágyas tetőterasz az Astoriánál?

Folytatódik a kedvenc tetőket bemutató sorozat

Mindenkinek vannak kedvenc tetői. Néhány hete új sorozatot indítottunk, amelyben az építészet és a város szerelmesei vallanak arról, nekik melyek a legkedvesebbek. Ezúttal Káldi Emese mesélt nekünk három izgalmas tetőről. Emese 2008-ban alapította meg a városnéző sétákkal foglalkozó ImagineBudapestet, így az elmúlt 12 évben alaposan kiismerte a főváros legrejtettebb zugait is. Kíváncsiak voltunk hát, hogy annyi háztető közül melyik háromra esik a választása. Át is adjuk neki a szót!

A Szent István-bazilika kupolája

„Megadom, majd ha elkészül a Bazilika!” – tartotta magát sokáig a szinte közmondássá vált mondat a 19. század második felének pesti köznyelvében. Az ezzel a frázissal replikázó adósról szinte biztosan tudhatta hitelezője, hogy sosem törleszt, hiszen a Lipótvárosi Főtemplom, azaz a későbbi Szent István-bazilika majd’ egy emberöltőnyi ideig épült. S hogy miért?

bazilika_615_szamu_muemlek_4_1.jpg

Az összeomlott kupolánál sokkal magasabbat tervezett Ybl Miklós
(Forrás: Kontiki, Indafotó)

Többek között azért, mert 1868 januárjában az addigra elkészült, Hild József által tervezett klasszicista épület kupolája szörnyű robajjal leomlott. Szerencsére Ybl Miklós már korábban észrevett bizonyos aggasztó repedéseket a falakon, így gyakorlatilag mindenki számított az eseményre – ám a robbanás minden képzeletet felülmúlt. Olyan erővel dőlt össze az akkori óriási, 50 méternél is magasabb kupola, hogy a környéken álló házak ablakai mind kitörtek.

A városi legenda úgy tartja, hogy jóllehet személyi sérülés nem történt a balesetkor, egy „áldozata” azért mégiscsak akadt a szerencsétlenségnek: a közelben működő pékség inasa épp ekkortájt sétált a környéken és annyira megijedt a robbanástól, hogy onnantól kezdve csak dadogva tudott beszélni. A szerencsés kimenetelű baleset jópár évig megakasztotta az építkezést – fáradságos munkával kellett a hatalmas mennyiségű törmeléket elszállítani. Ybl azonban ügyesen a maga hasznára tudta fordítani a történteket – újratervezte az épületet, immár saját ízlése szerint: neoreneszánsz stílusban.

 

12336582824_137c5cca7d_k.jpg

A város fölé magasodó kilátóról a legkülönfélébb tetőkben gyönyörködhetünk.
(Forrás: Alessandro Caproni, Flickr)

Ybl tervei természetesen meghaladták elődjéét – látványban, díszítésben és méretben is túl akarta szárnyalni a Hild-féle épületet. A kupolát például 96 méter magasra építette a mester, s ezzel a parlament elkészültéig a bazilika volt a legmagasabb épület Pesten.

A város szövetéből kiemelkedő kupola a második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett, így országos közadakozásból végül szinte teljesen újjá kellett építeni. A háború időszakából maradt az a súlyos, ötven kilós romboló gránát is az egyik falban, melyet az épület későbbi rekonstrukciós munkálatai közben találtak meg 2002-ben. Az északi harangtoronyban, 30 méter magasságban megbújó veszélyes tárgy hatástalanítása komoly fejtörést okozott a szakembereknek - végül a gránátot kibontották a falból és elszállították, majd később hatástalanították.

Ezt a tetőt már csak ezek miatt a sztorik miatt sem lehet kihagyni a válogatásból, hát még akkor, ha arra a kilátásra gondolunk, ami a kupolához felzarándokolva vár minket.

Gondolkodjunk időben a felújításról! De mire is készüljünk, ha elbontják a fejünk fölül a tetőt? Mennyi ideig tarthat és vajon el kell-e költöznünk a munkálatok idejére? Olvasd el blogposztunkat!

A Georgia-bérház és az MTA-bérház

Az Astoria csomópont legmeghatározóbb épületei a laikus szemnek egynek tűnő Károly krt. 1. és Rákóczi út 4. alatti bérházak. Az egymáshoz illeszkedés nagymesterei ezek a 1930-as években épült modernista szépségek, melyek legalább annyi dologban különböznek mint amennyiben hasonlítanak.

Ami a tetejüket illeti, teljes az egyezés: mindkettőé lapos. A ma már teljesen általános forma az MTA és Georgia Biztosító megrendelésében készült házak építésekor csak néhány éve volt használatban, így már csak az építészek és a várostervezők bátorsága miatt is szeretnivaló ez a sarok.

20130612_budapest_167_1.jpg

Látszólag egyetlen nagy ház ez az Astoria metrómegállónál, de valójában két szomszéd.
(Forrás: Mark Ahsmann, Wikipedia)

De a lakóknak sem rossz, hogy az új trend szerint épültek fel ezek a házak, hiszen a lapostető új közösségi tér is lett egyben - a legtöbb ilyen épület esetében napozóterasz várta a tetőn a fáradt bérlőket. Persze, mint vadiúj építészeti megoldással, a két világháború közötti lapostetők közül sokkal volt probléma, így ma már ritkább, hogy ezeknél az épületeknél biztonsággal használhassák továbbra is a lakók a tetőt. 

De nem itt! Itt maradtak a nyugágyak, s mivel egy-egy lakásnak privát tetőrésze van, került fel bukszus és étkezőasztal is. 

S ha mindez nem lenne elég, a tető a Rákóczi út 4-ben a lépcsőház pazar felülvilágítójának kimenete is egyúttal - a modernség egyik szimbóluma ez is, kör alakú, luxfer üvegszemekből készült csoda, mely fényárban úsztatja a hatemeletes ház belsejét.

709_1.jpg

 A  nevezetes háztetőn forgatott jelenet a Kémjátszma (Spy Game) című filmből

Szerintem az egyik legmenőbb helyszíne ez a belvárosnak, és külön emeli az értékét, hogy Robert Redford és Brad Pitt itt, a város felett, a tetőn forgatta a Kémjátszma egyik ikonikus jelenetét.  

Hihetetlen, hogy mennyi minden fér el egy tetőn: Brad Pittől a ruhaszárítóig.

„A hasznosított lapostetők és zöldtetők összhangjára élő példa ez az épület. Az utcai forgatagból nézve senki nem gondol rá, hogy milyen kiváltság egy jó minőségű anyagokból készített terasztetőn tölteni az időnket. Ha nagyobb növények, fák is vannak a zöldtetőként kialakított részeken, akkor a nappali árnyékban a hűsölés is jó kikapcsolódás, de nem utolsó dolog hűvös estéken élvezni a burkolatból áradó meleget” - tette hozzá Máriáss László, a BMI Villas alkalmazástechnikai szaktanácsadója.

Máris mennél a tetőre? Tudd meg, mire lesz szükséged egy tetőkert kialakításához.

Bálna

Ha már a filmeknél tartottunk az előbb, a 21. században épült kedvenc tetőm is szerepelt a moziban – a Mentőexpedíció című 2015-ös sci-fiben tűnt fel, mint NASA központ. Nyilván nem véletlenül: az üveghéjú épület igazán modernnek látszott a jelenetekben.  

Pedig a Bálna csak részben kortárs – az 1870-es évek óta itt álló közraktárak átépítésével, kiegészítésével jött létre 2013-ra Kas Oosterhuis és az ONL Hungary építésziroda tervei alapján.

242_1.jpg

A Bálna mint NASA központ a Mentőexpedíció (The Martian) című filmben

Budapesti viszonylatban is merész a forma és az anyaghasználat, hát még ha körülnézünk a pesti vagy a budai Duna-parton! Közel, s távol sincs egyetlen olyan épület sem, amely acélvázas, üvegborítású lenne, pláne nem olyan, ami ennyire különleges alakú. Ezért aztán nem meglepő, hogy már tervkorában is kapott hideget, meleget is, és az átadás is sokat csúszott.

Így sokáig én is csak kívülről ismerhettem, s nézhettem éveken át az üvegtetőn megcsillanó napfényt akkor, amikor életem legmenőbb albérletének ablakából, a Gellért-hegyről gyönyörködtem a város látványában.

balna_budapest_17731078942_1.jpg

A Bálna csak részben kortárs: két régi közraktár átépítésével született meg

Minden botrány, csúszás, funkciókeresési válság ellenére mostanra a Bálna (lánykori nevén CET) életre kelni látszik. Megindult valami körülötte, és a város szépen lassan bekebelezi - stílusosan úgy, ahogyan a bálnák a táplálékukat.

Játékos, formabontó, mintás – még több különleges tetőért kattints!

Fel a fejjel!

Sorozatunk második részében tehát Káldi Emese mutatta be legkedvesebb budapesti tetőit. A következő részekben más szakmabeliek kedvenceiről is olvashatsz. Addig is írd meg nekünk kommentben, te melyik tetőket szereted a legjobban, illetve kinek a listájába néznél bele szívesen!

Ha pedig saját házadon szeretnéd viszont látni kedvenc tetődet, keresd a BMI Magyarország Tanácsadóit, akik örömmel segítenek a megvalósításban, legyen szó magas-, lapos- vagy épp zöldtetőről.

A feliratkozásod nem sikerült. Kérlek, próbáld meg újra.
Sikeresen feliratkoztál, köszönjük!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

És ne maradj le legújabb híreinkről, akcióinkról!

Elfogadom a hírlevelekre vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat és hozzájárulok, hogy a BMI e-mailt küldjön nekem a legújabb akciókról, kedvezményekről, hírekről.