Jótető blog

Megoldások pincétől a padlásig
2024. június 17.

Tetőfedő anyagok – mit válasszak 2024-ben?

Ha még nem volt részed semmilyen felújításban, akkor elképzelhető, hogy nincs sok kapaszkodó a kezedben. Tudod, hogy por és zaj lesz, de az, hogy konkrétan milyen fedőanyagot kellene választanod, mely előnyöket és hátrányokat kell figyelembe venned, már túl nagy falatnak tűnhet.  Blogbejegyzésünk most Ariadné fonalaként vezet végig a lehetőségek labirintusában, amelyből kiérve tisztább képet kaphatsz az elérhető tetőfedő anyagokról.

bmi_blogcikk_1200x600px_v2.png

Mi alapján válasszunk?

Általánosan elismert igazság, hogy a tető a ház koronája, s így a legfeltűnőbb része az épületnek. Emellett meghatározza a beltéri hőmérsékletet, befolyásolja a komfortérzetet és az időjárási hatásoktól is megvéd minket.

Bár elsősorban az a fontos, hogy a végeredmény jól mutasson és hosszú időn át ne jelentsen számunkra gondot, van még néhány tényező, amely jelentősen befolyásolja választásunkat.

  • a lakóhelyünkön érvényben lévő, településekre vonatkozó előírások,
  • a rendelkezésünkre álló költségkeret
  • a tetőnk úgynevezett hajlásszöge (azaz meredeksége), amit fokban, illetve százalékban lehet kifejezni.

Kicsit segítünk: az alacsony hajlásszögű tető 0-5 fokos, a kishajlású: 5-16 fokos, efelett már magastetőnek hívjuk, ami lehet közepes hajlású (45 foknál kisebb) és meredek (45 foknál nagyobb).

Az alábbiakban bemutatjuk a legismertebb fedőanyagokat, kitérve azok előnyeire és hátrányaira, az elterjedtebb magastetős épület típustól kezdve egészen a lapostetőkig.

Az ókor csodája: a beton

Van egy anyag, amit már az ókori görögök és rómaiak is használták: utóbbira remek példa a még ma is álló Pantheon, amelynek kupolája szintén betonból készült. Bár házunk építésekor ritkán szempont, hogy több évszázad után is pompázzon, de a több évtizedes tartósság ma már alapvető igényünk. Fontos tudni, hogy bár a betont nehéz tetőanyagnak gondolják, kevesebb kell belőle egy négyzetméterre, mint például a kerámia cserépből (ráadásul ma már sok beton tetőcserép ugyanolyan vagy kisebb súllyal bír egy kerámia tetőcserépnél).

Tudtad, hogy a BMI Bramac betoncserepeket extrém körülmények között tesztelik a BMI Technical Centerben? A szélcsatornában átesnek törési, hő- és fagyállósági, valamint hosszú távú öregedési teszteken. Ezek a csatornák olyan szélsőséges időjárási körülményeket is szimulálnak, amelyek jellemzően csak 50 évente fordulnak elő!

Előnyök:

  • jól bírja az esős, szeles, viharos időt is és a beázástól sem kell tartanunk
  • a téli fagy sem tesz benne kárt
  • évtizedeken át védi probléma nélkül otthonunkat
  • robosztus és méretpontos, ami segíti a környezeti hatásokkal szembeni ellenállóságot

Hátrányok:

  • az említett előítélet miatt - “a beton nehéz” - felújítások során bátortalanabbul választják a tulajdonosok
  • a felülete porózusabb a szerkezete miatt, mint a kerámiának

A BMI Bramac széles kínálatában egyaránt találhatunk klasszikus és modern formavilágot képviselő beton tetőcserepeket. A hagyományos  hullámos vonalvezetést kedvelőinek például a Római, a klasszikus stílus rajongóinak a hódfarkú Reviva, míg az egészen modern és egyenes vágású megjelenést keresőknek a Tectura és Tegalit Star tetőcserepeket ajánljuk! Ismerd meg termékeinket!

joteto_blog_romai_novo_3.jpg

A klasszikus és megunhatatlan: a kerámia tetőcserép

Hazánkban a legelterjedtebb tetőfedő anyag, ami nem csoda, hiszen elegáns és esztétikus, ráadásul a középületek és műemlékvédelem alatt álló épületek kedvelt fedőanyaga, emellett nosztalgiát ébreszthet bennünk szüleink, nagyszüleink otthona iránt.

bmi_referenciabemutatok_01k_03_1.png

Előnyök:

  • hagyományos formát képvisel, de a legmodernebb házakon is jól mutat
  • újrahasznosítható és a bontásakor sem kell tartanunk a veszélyes anyagok keletkezésétől
  • változatos modellek, szép sima a felületi megjelenése
  • kiváló a légáteresztő képessége, ami elsősorban nehezen szellőztethető padlásterekben lehet hasznos

Hátrányok:

  • a színezés (pl. engób) és felületkezelés nélküli cserepek könnyebben koszolódhatnak
  • fagyállósága kisebb a beton tetőcserépnél
  • a gyártása energiaigényesebb, nagyobb az ökológiai lábnyoma

A BMI Bramac kerámia tetőcserepe, a Rubin 9V könnyen belopja magát bárki szívébe: kialakítása során német alapanyagok biztosítják tartósságát. A Rubin 9V három különböző hatású felülete - natúr matt, matt engób és selyemfényű - öt különböző színben érhető el: natúrvörös, rézvörös, bazaltszürke, antracit és ébenfekete.

Bitumenes zsindely

A bitumenes zsindely egy erős hordozórétegre felvitt bitumenből készült öntapadó tetőfedő anyag, amelynek felületét granulátum borítja. 

Érdekesség, hogy Észak-Amerikában a tetők többségét ez borítja, hiszen az éghajlati viszonyok jobban kedveznek a zsindelynek, ráadásul a DIY (Csináld magad) kultusz jegyében is sokan használják könnyű kezelhetősége miatt.

Előnyök:

  • könnyű és könnyen korrigálható anyag, szakszerű kivitelezéssel esztétikus fedésképet biztosít 
  • esőben nincsenek zajhatások
  • gyorsan elvégezhető vele a fedés, felújítás

Hátrányok:

  • bár nem számít drága fedőanyagnak, fontos, hogy alá deszkázat, és nagyon alapos szigetelés szükséges, amelynek kialakítása pluszköltséget eredményezhet
  • szélre érzékeny anyag
  • 15-20 évenként a gyorsabb öregedés miatt cserélni szükséges

Táblás fémlemez fedés

A fém anyagú lemezek elsősorban idő- és költséghatékonysági szempontból kerülnek előtérbe. Speciális fajtája a cserepeslemez fedés, amely egy speciális bevonattal készült táblás fémlemez.

Előnyök:

  • a fedés gyorsan kivitelezhető
  • meglévő palafedésre is ráépítik
  • viszonylag költséghatékony megoldás

Hátrányok:

  • nagyobb jégeső behorpaszthatja, zajos
  • bizonyos településeken nem engedélyezett a használatuk
  • egyes típusokról egy idő után lepattogzik a festék
  • a napelem telepítése nehézkes erre a fedőanyagra

Korcolt lemezfedés

Előnyök:

  • prémium megjelenést kölcsönöz az épületnek
  • 5°-os tető hajlásszögtől már alkalmazható

Hátrányok:

  • nagyobb jégeső behorpaszthatja
  • egyre kevesebb szakember van a kiépítésére, ez pedig megnöveli a munkadíjakat
  • dupla deszkázat szükséges hozzá (szintén emeli a költségeket)

 

Tudtad? Ha ilyen alacsony hajlásszög mellett is beton tetőcserepet szeretnél, a Bramac 7°-os tetőrendszert neked találták ki: ezt a kivételes megoldást kifejezetten alacsony, 15°-nál kisebb hajlásszögre tervezték. A Bramac 7°-os tetőrendszer modern stílusjegyekkel bír: a tetőcserép éjfekete színű hullámos felülete könnyen beilleszthető bármely városképbe.

Lapostetők - Bitumenes lemezek 

Korcolt lemezfedés

 

Előnyök:

  • prémium megjelenést kölcsönöz az épületnek
  • 5°-os tető hajlásszögtől már alkalmazható

Hátrányok:

  • nagyobb jégeső behorpaszthatja
  • egyre kevesebb szakember van a kiépítésére, ez pedig megnöveli a munkadíjakat
  • dupla deszkázat szükséges hozzá (szintén emeli a költségeket)

Bitumenes lemez

joteto_blog_laposteto.png

Előnyök:

  • évtizedekig megőrzi jó állapotát
  • az ún. modifikált bitumenes lemezek típustól függően jól bírják a nagy nyári meleget és a téli fagyot is (SBS lemezek)
  • ellenállóságuk az időjárással szemben kiváló 
  • a BMI Villas SBS lemezei mögött ráadásul évtizedes tapasztalat áll és kiváló hőállósággal rendelkeznek.

Hátrány:

  • csak képzett kivitelező szakember helyezheti fel, hiszen ügyelni kell a rétegrendek kiépítésére, illetve a minőségi és tartós anyagok felhasználására

Tanácsok útravalóul

Most, hogy Thészeuszhoz hasonlóan kijutottunk az útvesztőből és végre kitisztult a kép, ami a tetőfedőanyagokat illeti, mindenképpen szót kell ejtenünk a rendszerelemekről: mindig részesítsük előnyben a gyártó saját tetőtartozékokat az utángyártottakkal szemben, hiszen ez a minőségi és tartós végeredmény titka, ráadásul sok esetben ez a garancia teljesülésének feltétele is.

Útravalóként egy utolsó tanács: mielőtt végleges döntést hoznánk arról, milyen tetőt is szeretnénk otthonunkra, érdemes ellátogatni Instagram és Pinterest inspirációs felületeinkre, a kereskedésekben pedig van lehetőség élőben is megtekinteni az egyes fedőanyagokat. További szakmai támogatásért és ingyenes ajánlatkérésért pedig látogass el a kapcsolat.bramac.hu/epitkezni-szeretnek oldalra!

A feliratkozásod nem sikerült. Kérlek, próbáld meg újra.
Sikeresen feliratkoztál, köszönjük!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

És ne maradj le legújabb híreinkről, akcióinkról!

Elfogadom a hírlevelekre vonatkozó adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat és hozzájárulok, hogy a BMI e-mailt küldjön nekem a legújabb akciókról, kedvezményekről, hírekről.

süti beállítások módosítása